Egy tökéletes ajándék

Én nem tudom, hogy ki mennyire van tisztában azzal, hogy az emberek nem csak személyiség vagy stílus kapcsán nevezhetők különbözőnek, hanem bizony a szeretetnyelvük is más és más tud lenni. Ez sok párkapcsolatban okoz nehézségeket, de akár még barátságokat is meg tud nehezíteni, hiszen sokszor nagyon nehéz kellő módon és érthetően lekommunikálni azt, hogy ki miért ajándékoz sokat, vagy épp egyáltalán nem, még akkor is, hogy ha a másik arra vágyna vagy arra számítana. Én nem szeretem például az ajándékokat, sem kapni sem adni, de ha már választani lehet, akkor inkább adnék, mint kapnék, sokkal többre értékelem a minőségi, együtt töltött időt. A férjem viszont nagyon szeret ajándékozni, az ő szeretetnyelvének az egyik megnyilvánulása az apróbb meglepetések és ajándékok köre.

Nagyon sokáig nem igazán tudtam mit kezdeni azzal, hogy ezek az apró meglepetések érkeztek, mert bár láttam rajta, hogy nem igazán vágyik arra, hogy én ajándékokkal halmozzam el, ő viszont iszonyatosan örült annak hogy ha bármikor meg tudott engem lepni. Én cserébe nagyon kellemetlenül éreztem magam ezekben a szituációkban. Sajnos egyre rosszabbul viseltem ezeket és meg kellett tanulnom tudatosan kezelni ezeket a helyzeteket. Most már elég jó irányba tart ez a dolog, és a legutóbbi apró meglepetésének, ami nem volt más, mint egy apple watch szij már maximális szinten tudtam örülni. Mindenkinek javaslom, hogy vizsgálja meg magában azt, hogy egyrészt neki mi a szeretetnyelve, másrészt pedig hogy a párja hogyan tud viszonyulni ezekhez a helyzetekhez, mert nagyon sok nehéz helyzetet és szituációt könnyebben és egyszerűbben fog tudni kezelni a jövőben ennek a segítségével.