Van, akinek kifejezetten fontos!

Az ember alapvetően ellenáll a kötelező feladatoknak. Ez azt gondolom valahogy belénk van kódolva. Sokszor akár egy munkavállaló bele se gondol, hogy mi az értelme, az eredménye vagy a fontossága a feladatnak, ha mindenképpen kötelező, akkor már eredendően egy önkéntelen ellenállás kezd kialakulni. Nem tudom ez miből ered, nem igazán vagyok pszichológus alkat, ezt azonban már kifejezetten sok esetben meg tudta figyelni. Küzdeni is próbálok ellene sokszor vállalati vezetőként. Néhány esetben könnyebb és néhány esetben nehezebb ez a feladat. Az azonban igen kellemetlen, amikor saját megamon veszem észre ezt az önkénytelen ellenállást egy-egy feladat iránt.

Számomra az egyik ilyen feladatkör a munkavédelem. Sajnos nem igazán tudok vele azonosulni, még akkor sem, hogy ha a profilját tekintve igenis szüksége van a védelemre a cégnek. Építőipari vállalkozásként ugyanis kifejezetten fontos, hogy biztonságban tudhassuk az alkalmazottakat. Sok esetben kerülnek nehéz helyzetbe, ha úgy tetszik akár veszélybe is, és kifejezetten fontos, hogy ilyenkor pontosan tudja mindenki hogyan tud segíteni, mi a dolga, mi a feladata, miket szabad és miket tilos megtenni egyes veszélyhelyzetekben. Nem gondolom, hogy ez könnyű lenne, így kifejezetten nagy hangsúlyt kell helyeznünk a vállalaton belül a munkavédelmi oktatás profi és eredményes megoldásaira, ami nem könnyű feladat. Iszonyatosan sok időt és energiát töltöttünk el azzal, hogy igyekeztünk a lehető legjobb szolgáltató partnert kiválasztani az ország területén a munkavédelmi feladatok ellátására. Hála a jó égnek most már azt gondolom, hogy sikerült is, hiszen az Activesafety csapatánál jobbat biztosan nem találtunk volna.

Bármennyire is ellenállást érzek ez iránt a feladat iránt, tudom, hogy egy végzetes baleset, vagy egy nagy anyagi kárral vagy emberi sérüléssel járó váratlan esemény akár a további működésünkbe is kerülhet. Tudom, hogy kifejezetten fontos számunkra, hogy ne csak a jogszabályi feltételeknek feleljünk meg, hanem valódi védelemben tudhassuk a céget. Így pedig a lehető legjobb választás az activesafety csapata. Mert akármilyen nehézkes feladatkör is számomra a munkavédelem, tudom, hogy kifejezetten fontos, ezért csak a legjobbakra bízom. Így pedig nekem alig kell vele dolgoznom, ami kifejezetten jóleső járulékos eredmény számomra.